Sziasztok!
A mai bejegyzésem fő témája a BomberGrounds – Reborn 4. szezonja, amelyben a Dinók közé keveredtünk! Tartsatok velem!
Sokat gondolkodtam, hogy a mai bejegyzésben, amikor ezt készítem mit is írhatnék, hiszen Nekem látszólag semmi sem változott (majd mindjárt meg fogjátok érteni, hogy miért írtam ezt). De aztán rájöttem, hogy hát, dehogynem változott! Kezdve a szezon tematikájával, na de erről alább bővebben!A tematikus szezon kezdetről:
Az idei 4. szezon a Dinoszauruszok bűvöletében kezdődött, és úgy is ért véget. Erről már csak az is árulkodott, hogy azt a nevet kapta a szezon, hogy Dino Park session. Először, amikor megláttam az új pályát nem tudom miért, de nekem rögtön a Jurassic Park című film jelenete ugrott be, ahol is egy nagy dzsungelben játszódott a film.
Tudom, korábban mondtam, hogy hamarosan folyatódik majd a blogomon a pályák elemzése, de ha már említve lett, ebben a szakaszban az új pálya, akkor nézzük is meg közelebbről:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0wgnGQfRVJefcVK2LTACCVPnFQsKSe69liupe8wgzO6q2t_eoCxSgglBkjE9FS9MZTClUyt7721-57oLb6OnvG_MkD5Ds8DvmWfiB4EfQwT3nwMjYVaWeGMsNFfZqEuT9dVEzzpq12PHdPjl2GXDYhcArqayE6NqaNlWHaCjvggEbsvkHs7Uq_X72xvU/w554-h640/Dino%20Park%20-%20P%C3%A1lya.jpg)
Az előző szezon óta a Magyar ranglista élén:
Az előző szezon óta a Magyar ranglista első helyén állok, ami azt jelenti, hogy 60 teljes napja nem tudnak letaszítani onnan. Ez azért úgy gondolom, hogy elég nagy dolog, és engedjétek meg, hogy egy kicsit büszke legyek magamra! Kíváncsian várom a következő szezont, ahol aztán megint egy nagy csomó újdonságot kapunk a Gigantic Duck fejlesztői csapatától.
Érkező újdonságok, amelyek már az 5. szezon érkeztét jelzik:
- Kicsi, talán mások számára észrevehetetlen változás, de megváltoztak a pályák nevei, és a kinézetet is, többek között ezért szünetel a blogomon a pályaelemzős sorozatom, de persze ezt is megmutatom Nektek egy képpel:
A képen látható pálya régen Candy Field volt, ma már pedig: Gigantic Sprawl.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh_4g8ZXjyL2TX-7XVojRCFZn-MFoChFnCKKobZr1fELZ9U5fT0-_HIy32BNCIJ3s7W00_An_1WfkxM77yyQfsta-T6QlJGf2KLtStfvkY1A1JO6xfLsWLtUx0RSPtNGM9FfV3HOK3n1yMeJ9nNkPwG7RYfZqMSfw_g-ecdFPVgNAcGRC5PtUebPT4tDnA/w640-h156/K%C3%A9perny%C5%91k%C3%A9p%202023-09-29%20163529.png)
Azt ugyan nem tudom, hogy a pályanevek megváltozásainak mi köze az 5. szezonhoz, de biztos, hogy nem véletlenül történt meg... majd meglátjuk, persze, ok fejteni lehet.
- Catty evolúciós fejlődése
- Az 5. szezonban érkeznek a Rúnák és még sok más újdonság is.
Ezzel a videó összeállítással pedig le szeretném zárni a mai bejegyzést, így sikerült nekem az 5 szezon! Jó szórakozást a videóhoz, és köszönöm a figyelmeteket!
Ha nem szeretnétek lemaradni a tőlem érkező friss tartalmakról, akkor mindenképpen IRATKOZZ FEL A YOUTUBE CSATORNÁMRA, CSATLAKOZZ A DISCORD SZERVEREMHEZ, KÖVESSAZ INSTAGRAMON, AZ X-EN, A MEWE-N, A PINTERESTEN, VAGY A TIK-TOK-ON!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése