Sziasztok!
Olyan régen volt már játékbemutató a blogomon, hogy már idejét sem tudom, ezért elhoztam Nektek egy igazán aranyos, állatokkal teli fizikai alapú verekedős játékot, ami nem más a Party Animals!
A játék a Recreate Games gondozásában született meg, amelyet eredetileg a fejlesztő csapat 2020-ra tervezett, azaz akkor jelent volna meg, de végül aztán nem kevesebb mint 3 év csúszással jelenik majd meg 2023. szeptember 20-án!Hogyan jön ki a 3 éves csúszás:
Úgy, hogy a Recreate Games fejlesztő csapata először 2020-ban fedte fel, hogy érkezik a játék, majd ezt követően további 3 évet kellett várni a mostani rajtra!
Ingyenes a játék:
Nem, ezúttal nem, előrendelt állapotában most jelenlegi árfolyamon 18 eurójért, azaz 6921 Ft-ért megvásárolható. Megjegyzés: Mire a cikkemet olvassátok, már megjelent a játék, és az ára is változhatott.
Mit kapunk a 18 euróért?
-12 db játszható karaktert
- Több különböző játékmódot
- Szuper cuki állatkák által biztosított 100%-os kikapcsolódást.
Az anyagiak után engedjétek meg, hogy szó ejtsek arról, hogy mit is jelent, az, hogy „a játék fizika alapú”:
Nos, ha megfigyeljük, akkor az állatok „személyében” nem más rejtőzik, mint plüss állatkák, azaz a játék készítői úgy alkották meg eme remekművet, hogy teljesen azt a hatást keltsék a játékosokban, hogy ők bizony plüss figuránként próbálnak győzedelmeskedni a cseppet sem nevetés mentes játékban, hiszen akadnak olyan tárgyak, amellyel igencsak nagyot lehet odacsapni a másiknak, és akkor bizony repül mint a győzelmi zászló. A fegyverekről, és azok használatáról majd egy következő blogbejegyzésben írok, amikor már lesznek tapasztalataim velük. Na, de gyorsan vissza a fizikára!
Bizonyos állatok mozgásán megfigyelhető, hogy az egyik lassabb mint a másik, ennek okán nagyobbat is tudnak ütni, több az erejük bizonyos dolgokhoz, és jobban el is bírják a fegyvereket. A fegyvereket úgy találták ki, hogy van köztük könnyebb és nehezebb, így értelmet nyerhet az a bizonyos fizika, amiről a bejegyzésem szegmense szól, ugyanis ha ütünk például egy fémkalapáccsal, lassabb a mozgási energiája, azaz, az az erő, amivel az állatkánk lecsap vele. Ezen a logikai ösvényen maradva megmagyarázható, hogy ha eltalálnak a kalapáccsal, akkor bizony sok esélyünk nincs.
Az általam készített bemutató videómban bele nézhettek a játékmenetbe:
Ezzel pedig szeretném megköszönni a mai megtisztelő figyelmeteket, próbáljátok ki még ma a játékot! Mókás!
Ha nem szeretnétek lemaradni a tőlem érkező friss tartalmakról, akkor IRATKOZZATOK FEL A YOUTUBE CSATORNÁMRA, CSATLAKOZZATOKA DISCORD SZERVEREMHEZ, KÖVESSETEK INSTAGRAMON, AZ X-EN, A MEWE-N, ÉS A PINTERESTEN, ÉS NEM UTOLSÓ SORBAN A TIK-TOK-ON!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése