2023. szeptember 11., hétfő

BomberGrounds – Reborn – Jump into the water - Tutorial

 

Sziasztok!
A mai blogbejegyzésben ismét az egyik kedvenc játékomhoz hoztam Nektek egy kis tutorial-t!


Visszatekintő az előző blogbejegyzésemre:
A korábbi blogbejegyzésben, amelyben az akkori Beach Field pályát elemeztem, akkor azt mondtam, hogy próbáljuk meg a vizet kerülni, hiszen -200 életerőbe kerül mind annyiszor ahányszor beleugrunk, azonban ma, mutatok egy trükköt, amellyel igazából szorult helyzetekből menekülhetünk meg.

Megjegyzés: Ha szeretnétek, itt elolvashatjátok a Beach Field pályaelemzésemet!


Az állatok szeretik a vizet?
No persze, hogy szeretik, hiszen az élet egyik feltétele, természetesen ez volt a humor faktor, most pedig kanyarodjunk vissza arra a kérdéskörre, hogy az állatok szeretik-e a vizet, de persze a BomberGrounds – Reborn játékban!

Mint már mondtam, ha vízbe kerülünk, akkor az életerőnk levonásra kerül, és mindaddig folyamatosan sebződünk általa, ameddig ki nem tudunk kecmeregni belőle, szóval, nem árt észben tartani, hogy a játék bizony nem honorálja azt, ha a vízben ugrándozunk!

Na, de ha ez így van, akkor miért írok ekkora hülyeséget, hogy ezt bizony a javunkra is fordíthatjuk?
Azért, mert így is van, azaz a javunkra is fordíthatjuk azt, ha a vízbe kényszerülünk, sőt, olykor nincs is más lehetőségünk mint hogy beleugrunk, különben sokkal-sokkal nagyobb sebzést szenvedünk el a bombák által mintha beleugrunk a vízbe. Gyakran látom, hogy a játékosok félnek a víztől, mert tudják, hogy alapjáraton nem jó, ha belevetik magukat a nagy kékségbe! Mi pedig ezt jól ki is használjuk! Nézzük alább, hogy hogyan, és beszéljünk arról is, hogy mire figyeljünk, amikor ezt a trükköt alkalmazzuk!

A vízben ugráskor/ugráláskor a következő dolgokra nagyon figyelj:
- Ha lehet, akkor 1000 életerő felett ugorj a vízbe, mert ha számolunk egy kicsit, akkor 5x tudunk beleugrani, ezalatt az idő alatt próbáljunk kiugrani a szárazföldre, hogy biztonságos legyen a talaj a lábunk alatt
- Akkor ugorj a vízbe, ha nagyon szorul a nyakad körül a hurok.
- Figyelj, arra, hogy merre és hogyan szűkül a pálya, mert az a rész is leszakad, ahol a víz helyezkedik el.


Milyen helyzetben ne alkalmazd a vízbe ugrálást:
- Ha sokan vannak körülötted, mert visszaüthetnek bele, így nem tudsz kimászni.
- 1000 életerő alatt nem ajánlom, de ha ügyes vagy, egy próbát megérhet, de csak akkor ha nincsen más lehetőséged a menekülésre!


Nézzük meg, azt is, hogy milyen helyzetben kifejezetten ajánlott a technika:
- Ha több irányból támadnak, és szabad az út a vízbe, majd a másik oldalra át tudsz ugrani
- A játék elején kiváló, arra, hogy csillagokat gyűjtsünk, ugyanis ha az állatkánt ha vízbe ér, akkor ugrik egyet, ezáltal gyorsabban odaér a közeli pontokra.
- Ha az egyik kis szigetre át akarsz menni. Ezt már csak azért is ajánlom, ha valaki rád van tapadva az ellenfél, nem fog a vízbe utánad ugrani, így egér utat nyerhetsz.


Ebben a videómban meg is mutatom, hogy hogyan használd a vizet menekülésre:


Érdekel a technika, ugye? Szeretnéd elolvasni a lépéseit is!? Naná, hogy! Nézzük azt is!
1. Lépés.


Ha megfelelő az életerőd hozzá, ugorj a vízbe.
2. Lépés: Fordítsd a karakteredet a szárazföld felé, nyomd előre a kontrollered/a billentyűzeted gombját, így a szárazföldre érkezik a karakter, és ha, ügyes vagy, megmenekültél!

Ezzel pedig nem maradt más hátra, minthogy megköszönjem az idődet, amelyet arra fordítottál, hogy elolvasd a cikkemet!


Ha nem szeretnél lemaradni a tőlem érkező friss tartalmakról, akkor
IRATKOZZ FEL A YOUTUBE CSATORNÁMRA, CSATLAKOZZA DISCORD SZERVEREMHEZ, KÖVESS INSTAGRAMON, AZ X-EN, AMEWE-N, A TIK-TOK-ON, APINTERESTEN!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése