2025. január 11., szombat

Mini Royale – Slide – Tutorial



Sziasztok!

A tavalyi évben megírtam a játékhoz az első tutorial-t, most pedig elhoztam a másodikat!

Mint minden játékot, ezt is az elejéről kell kezdeni, vagy ha úgy tetszik, a 0-ról, szóval, ajánlom figyelmetekbe az 1. tutorial-t, amely a Grappler használatát, működését mutatja be, itt olvasható!

Itt pedig a videót láthatjátok:




Most, hogy bepótoltátok a lemaradást, vessünk egy pillantást a mai bejegyzés témájára, a Slide-ra, vagy ahogyan a magyarok ismerik, a csúszás mechanikájára!


FPS lövöldözős Battle Royale játék lévén a Mini Royale-t is megáldották ezzel a mechanikával, hogy a kis játék katonánk tud csúszni.

Hogyan érdemes csúszni?
Az, hogy tudunk csúszni, nem azt jelenti, hogy folyton-folyvást csúszni is kell. A Mini Royale-ben kifejezetten jellemző, hogy a játékosok úgy csúsznak, hogy nyílt terepen alkalmazzák a csúszás technikáját, éppen ezért ezt is tökéletesíteni, gyakorolni kell, hogy a megfelelő helyzetben, időben, és alkalomkor csússzunk, mert ha nem jól csináljuk, akkor hamar halálos sebet is kaphatunk.

Csúszni úgy érdemes, ha fedezékről-fedezékre haladunk általa, minden más esetben sokkal jobban járunk, ha inkább futunk vagy gurulunk (majd a gurulásról is lesz cikkem).

Hogyan csinálhatjuk meg a csúszást?
1. Lépés: Nyomd le azt a gombot, ami a futásodhoz van hozzá rendelve.
2. Lépés: Futás közben nyomd le azt a gombot, amivel guggol a karaktered.
3. Lépés: Ekkor csúszni fog a karaktered.

Megjegyzés: A csúszáshoz lendület kell, tehát csak úgy fog menni, ha futsz!

Ebben a videómban meg is mutatom a technikát, hogy lássátok, hogy hogyan áll össze!




Egyszerű volt nem igaz?! Elcsúszkáltunk a cikkem végére! Köszönöm a figyelmet, jó gyakorlást kívánok mindenkinek!

Ha nem szeretnétek lemaradni a tőlem érkező friss tartalmakról,akkor kövessetek be a közösségi médiában is!

Ha tudni szeretnétek, hogy mikor-mi várható a blogomon és a csatornámon,akkor ajánlom figyelmetekbe a januári teljes menetrendet ide kattintva!

Érdekel a Mini Royale, és szeretnél benne jobban teljesíteni? Nézd meg a további tutorial videómat a Mini Royale lejátszási listámra kattintva!

Tetszik a munkásságom, és támogatnál? Ide kattintva tudd meg, hogy hogyan támogathatod a munkásságomat!

Csatlakoznál egy barátságos,segítőkész jó fej közösséghez, amelyben játszva tanulhatsz videó játékokról? KATTINTS IDE ÉS CSATLAKOZZ MÉG MA A DISCORD SZERVEREMHEZ!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése