Sziasztok!
A mai
blogbejegyzésemben a Dino Park szezon pályáját, a Flora Fauna-t
elemzem ki!
A Flora Fauna felépítése és
tematikája:
A
tematikáját tekintve, az 5. szezont a dínók földjén töltöttük,
és ennek apropóján kaptunk egy vulkánon fekvő pályát, mely a
Flora Fauna nevet kapta. Meglehetősen szépen kidolgozott, és
gondosan megalkotott pályájáról beszélhetünk. Nekem személy
szerint ez az egyik kedvencem.
A tematikáról ennyit, most
pedig térjünk rá a felépítésre!
Mint általában, a
pálya közepe zsúfolt szokott lenni a sok csillag, és a
fejlesztések miatt, amelyeket felvehetünk, de a Flora Fauna-n nem
ez a helyzet, ugyanis pont a pálya közepe az, ahol szinte alig van
valami, szóval ide most azért nem éri meg ugrani.
Én ezt
a pályát ott szoktam kezdeni, ahol a legtöbb ládát látom
összerakva, mert az összerakott/összekapcsolt ládákban nagy
eséllyel, mindig van is valami, szóval itt a pálya jobb felső
sarkát javaslom, és onnan haladok befelé. A fák pozíciója sem
zavaró ezen a pályán, hiszen ha a jobb felső sarokban kezdünk
szinte alig akad, ami meg van, azt nem kell bántani, mert kerülhető,
és ha harcra kerül a sor, akkor még védelmet is nyújthatnak.
Ha jól emlékszem a Flora Fauna volt az első pálya, ahol
bevezetésre került a tüske csapda, amellyel itt, hogy úgy mondjam
„csínján bántak” a fejlesztők, ugyanis ha jobban megnézzük
a pályát (amit majd mindjárt Ti is megnézhettek), alig került.
Ebből pedig arra következtethetnénk, hogy itt akarták megnézni a
fejlesztők a működését, beraktak 6 db-ot, és ezt a 6-ot sem
olyan helyre, hogy a játékosok dolgát megnehezítsék.
Itt láthatjátok a pályát:
Végezetül muszáj beszélnem a jump padok pozíciójáról is:
A legtöbb pályán úgy helyezkednek el a Jump padok, hogy vagy víz, vagy tüske közelben vannak, de itt erről sincsen szó, visszautalok megint a „teszt fázisra”, ugyanis a padok is ebben a szemléletben lettek lehelyezve, legalábbis szerintem. Ha rotálni akarunk, azt is könnyen megtehetjük, ha támadólag akarjuk használni, arra is tökéletes,
Összességében ez egy tökéletesen megmunkált pálya, kiváló élményt ad!
Ha nem szeretnél lemaradni a tőlem érkező friss tartalmakról, akkor kövess be a közösségi oldalaimon, itt megtalálsz mindent!
A májusi menetrendemet itt nézheted meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése