Sziasztok!
A mai bejegyzésben arra gondoltam,
hogy lopjunk bombát! Mit szóltok? Tanuljátok meg tőlem, hogy
hogyan kell!
Rögtön ugorjunk is fejest a bomba lopás művészetébe!
Nos, a helyzet az, hogy ez egy nagyon érdekes technika, trükk, vagy mechanika, nem is tudom minek nevezzem. Ez a dolog arra épül, hogy szépen ki kell várnunk, ameddig az ellenfél maga elé lerak egy bombát, és azt Iggy képességét kihasználva elragadjuk előle, ezáltal nem tudja elütni, és jó eséllyel a levegőt fogja püfölni, és ezzel ártalmatlanná tesszük. Legalábbis egy rövid időre.
Könnyen védhető az, hogy ha Iggy-vel el akarják lopni a bombánkat?
A helyzet az, hogy rutinos játékosokkal szemben sajnos nagyon könnyen kivédekezik a lopást. Egészen banális a lopás elleni védelem, na persze nem arra gondolok, hogy lopásgátlót helyeznek rá, de erről majd egy másik bejegyzésben lesz szó, sőt, videót is fogok róla majd mutatni. Egy szóval, igen, könnyen védhető a lopás.
Milyen kondícióknak kell megfelelni ahhoz, hogy végre tudjuk hajtani a bomba lopást?
1. Nem meglepő módon az első kondíció (azaz feltétel), hogy Iggy-vel kell lennünk.
2. Figyeld az ellenfeled mozgását, és akkor lopd el a maga elé rakott bombát, amikor letette, mert, így nem hagysz reakciót arra, hogy ellopták a bombáját. A legtöbbször erre a technikára úgy reagálnak, hogy megijednek, és ezáltal egy helyben megvárja az ellenfél, hogy visszaüssék.
3. Célszerű kondíció az is, ha kezdőként egy fedezék (bokor, vagy kocka) mellől indítod a lopást. A kocka itt azért kiváló választás, mert a kockát fedezékként használva egy ütési szöget le is zárhatsz.
4. Törekedj arra, hogy 1v1 szituációt alakítsd ki, mert ha több irányból támadnak, akkor nem lesz sikeres a lopásod, és azt idézed elő magadnak, hogy megosztod a saját figyelmedet, és még mellé kapsz egy bombát ami nem sokára felrobban.
Mikor nem sikerülhet a lopás?
1. Akkor ha az ellenél szintén Iggy-vel játszik, mert fennáll a veszélye annak, hogy visszalopja tőled.
2. Ha több irányból támadnak, mert mint mondtam, megosztod a figyelmedet.
3. Ha az ellenfeled gyorsabb és stunnol, azaz megüt a baseball ütővel.
4. Ha az ellenfeled tudja, hogy mire vagy képes Iggy-vel (mert előzőleg mondjuk látta), akkor tartani fogja a távolságot, ami gátolhatja a lopást.
A kondíciók tisztása után térjünk rá, hogy mikor járunk sikerrel?
Bármikor, mert a technika a meglepetés erejével hat, így bármikor próbálkozhatunk vele.
Hogyan csináld meg a bomba lopást?
1. Lépés: Várj addig, ameddig 1 bombát letesz az ellenfeled maga elé.
2. Lépés: Használd Iggy képességét.
3. Lépés: Úgy állj, hogy biztosan a bombát találd el.
4. Lépés: Ha mindent jól csinálsz, akkor amikor kinyújtja Iggy a nyelvét, akkor el fogja lopni a bombát az ellenfele elől, és Ő nem tudja elütni feléd.
Ebben a videómban megmutatom a technikát, nézzétek meg:
Nos, mára ennyire futotta, köszönöm a figyelmet, és jó gyakorlást kívánok!
Ha nem szeretnétek lemaradni a tőlem érkező friss tartalmakról, akkor kövessetek be az összes közösségi platformon, melyeket itt érhettek el:
https://gamewithmeblog.blogspot.com/p/itt-kovethetsz.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése