2023. október 23., hétfő

Rocket League – A megfelelő beállítás nyomában! - 4. rész!

 


Sziasztok!
Ma úgy határoztam, hogy elhozom Nektek ennek a sorozatnak a 4. részét, amely a legfrissebb, és azt taglalja, hogy min megyek keresztül a Rocket League-ben, amíg megtalálom a megfelelő beállítást! Jöjjön a 4. rész!

Amikor belekezdtem ebbe a sorozatba annak reményében, hogy segítséget nyújthatok mindazoknak, akik szintén a megfelelő beállítást keresik a Rocket League-ben, és ezzel ma a 4, és egyben talán a legkomplexebb beállítás megtalálásához érkeztünk, amelyben igazából arról lesz szó, hogy milyen kapcsolat van a labda, az autó és a ball cam között, azaz, mikor kell bekapcsolni, és mikor jobb ha inkább kikapcsolva használjuk, azaz átváltunk a car cam-ra

Reagálva a kezdetekre:
Amikor elkezdtem ezt a játékot játszani, akkor megosztottam több helyen az interneten az első videómat, ahol leszögeztem, hogy azért osztom meg, mert szeretnék fejlődni, és arra kértem a nagyérdemű publikumot, hogy mondják el, hogy mi az, ami rossz volt a videómban. Sokan kiemelték a Ball Cam használatát, azaz azt nehezményezték sokan, hogy szinte soha nem nézem a labdát, illetve, hogy nincsen jó arányban a Car és a Ball cam használata. Én bár kértem a magyar közösség tagjait, hogy magyarázzák el, hogy miért jó az, hogy bekapcsolva van folyton a ball cam sok értelmes választ nem kaptam, azonban lekicsínylőt annál inkább, mi szerint nem nekem való ez a játék, és töröljem le. Nos, mondanom sem kell, hogy természetesen nem töröltem le, bár a motivációmat elvették a játéktól egy kis időre, de aztán újra autóba pattantam, persze csak virtuálisan és bele vetettem magam a tanulásba!

Kis szünet után folytattam a játékot:
Mint mondtam az imént, igen, belevetetettem magam a tanulásba, és sok dologra jöttem rá magamtól, mint ahogyan eddig is, és rájöttem, hogy a Rocket League igenis egy szórakoztató játék, ha az embert olyan emberek veszik körül, akik értik a gondolatait, és azok célba is találnak.

Eltelt egy kis idő:
Némi túlzás azért van itt, ugyanis nem volt kis idő, ami eltelt, sőt, inkább nagy, hiszen majdnem 6 hónap kellett míg rájöttem, hogy milyen szituációkban kell ki- és milyen szituációkban kell bekapcsolva hagyni a ball cam-ot.

Nézzük, hogy mely szituációkban kapcsoljuk be a ball cam-ot:
1. Akkor, ha az ellenfeled támad, és Te visszavonulóban vagy. Természetesen azért kell bekapcsolva lennie visszavonuláskor, hogy lásd az ellenfelet.
2. Akkor, ha be szeretnéd látni a pályát. Na persze, itt mindjárt jönnek a huhogók és azt mondják, hogy „de hát mindig be kell látni a pályát!” Igen, tudom, de vannak olyan szituációk, amikor tudni fogod, hogy hol az ellenfeled, és inkább kikapcsolod és elmész boost-ra! Ez a félmondat egy új bekezdést kíván, tehát ugorjunk is, oda, és beszéljünk arról a szituációról, hogy mikor mehetünk ki a boost-ra!

Na, de mikor menjünk ki a boostra?
Ez egy nehéz kérdés, ugyanis játékmód függő első sorban. Azaz, nem mindegy, hogy melyik játékmódban játszunk. 1V1 esetén például, akkor kimehetünk a boostra, ha az ellenfél teljesen mással van elfoglalva, és van időnk visszaérni. Másodsorban pedig ha éppen 2v2-t játszunk, és a csapattársunk átmegy „porszívóba”, és minden boost-ot felszed előlünk, akkor esélytelen, hogy kimenjünk a nagy boostra, így padoznunk kell (padnak hívják kis boost-t), hogy nekünk is legyen. Egyszóval, akkor tegyünk kitérőt a nagy boost-ra, ha van időnk.

A kis kitérő után, most nézzük meg, azt, amikor kikapcsolhatjuk a ball cam-ot:
1. Amikor boost-ért megyünk.
2. Amikor Powershot-olni akarunk, mert így pontosabb löketet adhatunk le.
3. Ground dribble esetén, azaz amikor vezetjük a labdát.

Kiegészítésként és zárásként pár gondolat:
- Amikor valaki valamiben kezdő, soha ne nézzük le!
- Kezdetben az a hozzáállás lesz a „nyerő”, hogy mindenki úgy játszik ahogy akar és tud hiszen, ne felejtsük el, hogy a játék azért van, hogy kikapcsolódjunk, nem azért, hogy „szét okoskodjuk magunkat” az interneten.
- Elhiszem, hogy Te aki éppen olvasod jobban tudsz játszani, gratulálok. Ezek viszont az Én saját tapasztalataim, ebben a sorozatban (is) azt írom le, amit Én tapasztaltam!
- A játékstílus mindenkinél más, tartsuk tiszteletben!

A sorozatom további részei itt olvashatóak:
1.Rész
2. Rész
3.Rész


Mára ennyi, köszönöm a figyelmet, és örülök, hogy ha valakinek segítek! Jó játékot kívánok Mindenkinek!

Ha nem szeretnétek lemaradni a tőlem érkező friss tartalmakról, akkor kattintsatok a képekre, és kövessetek a platformjaimon! 






























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése