Sziasztok!
A mai napon arra gondoltam, hogy szintén a BomberGrounds – Reborn lesz a téma, de ma azt a kérdéskört járom körbe, hogy vajon megéri-e megvenni a Bomber Pass-t. Gyertek, nézzük meg!
Beszéljünk pár szót a játék
gazdasági ökonóimájáról, felépítéséről, és
struktúrájáról:
A BomberGrounds – Reborn egy
ingyenesen játszható játék, amely kapcsán jogosan merülhet fel
a kérdés, hogy ha ingyenes egy játék, akkor miből is tudja magát
fenntartani. Erre a nagyon egyszerű válasz az lenne, hogy
természetesen úgy, ha úgynevezett „mikró tranzakciókkal”
látják el a játékot, ami természetesen valós dolog hiszen
minden játék operál vele, de azért azt erre a játékra mondani,
hogy pénz-orientált azt nem lehet, mindjárt meg is vizsgáljuk
közelebbről, hogy miért is.
Ehhez először közelebbről
kell megvizsgálni (avagy szemüvegen keresztül) a játék által
kínált pénzköltési lehetőségeket, itt van rögtön mindjárt
ezen a képen látható „Welcome Pack”, amelyet akkor kapunk meg,
ha az első vásárlásunkat (valódi pénzért) megejtjük a
játékban. Elemezzük ki együtt, hogy mit is kapunk az első
vásárlásunkért!
Itt a kép:
Amit ezen a képen először látunk az ez a csomag, na meg
persze az ára, ami jelenleg 20 euró (Ez jelenlegi mai árfolyamon
7440 Ft). Persze, a nagy átlag erre a csomagra összegészében azt
mondja, hogy ez nem sok, viszont ha tovább vizsgáljuk a képet,
illetve már inkább ezt a 20 eurós kis „üdvözlő csomagot”,
akkor előbb utóbb azért felsejlik olyan gondolat, hogy egyrészt
mi ez? Mármint persze a reklámmentességet nézve, amit szintén
tartalmaz az ár, de ez egy másik kategória, majd erre is mindjárt
kitérünk, hogy miért van reklámmentesség a BomberGrounds
Reborn-ban, de annyit elárulok ez egy fontos marketing stratégiája
a Gigantic Duck- nak.
Mi tartalmaz a reklámmentességen
kívül a csomag?
-1000 bomba duplázót, amelyet a játék
önmagától is ad, hogy ha elég pontosan rakjuk le a bombáinkat,
akkor a kör után elég sokat. Tehát ez alapvetően nem éri meg az
árát, mert ha valaki kitartóan játszik a játékkal, akkor
ingyenesen is, csupán az idejével fizetve megoldhatja ugyan ezt.
Egyébként semmi mást nem kapunk a bombákért mint szinteket
léphetünk.
- Ingyen véletlenszerű állatkát, ami azért lehet
érdekes, mert az egész játék az állatokra épül és azok
képességeire, de alapvetően egyszer az ember úgy is minden
állatot kinyit, ezért elkölteni közel 7500 forintot majdnem
egyenlő a hülyeséggel.
- 200 Gem-et is kaphatunk, amely csupán
arra elég, hogy tudunk magunknak divatos skin-eket venni, és custom
game-et indítani, ahol játszhatunk együtt az általunk létrehozott
különlegesebbnél-különlegesebb pályán, de alapvetően ez sem
éri meg a 7440 Ft-ot.
- +100 Bomba, ami mint mondtam a
szintlépést gyorsítja, ha valaki a szintek megszállottja, csak
akkor ajánlatos megvenni.
- 1337 arany, ami talán ér valamit,
ha azt nézzük, hogy az állatokat lehet belőle fejleszteni.
Kanyarodjunk még egy kicsit vissza a csomagban
található reklámmentességre, amely nem más mint egy stratégiai
elem: Azért került bele, mert alapból a BomberGrounds –
Reborn egy egyszerű mobilos játék, amely a reklámokkal szinte
játszhatatlan lenne, mert hiszen tudjuk mennyi reklám van egy-egy
telefonos játékban igaz? Szóval, ez masszívan csak egy stratégiai
lépés, mert ha ez nem lenne, akkor aranyos állatok, cuki kinézet
ide, vagy oda nagyon kevesen játszanánk vele.
Elérkeztünk
a bejegyzés főtémájához, a BomberPass-hoz, nézzük jobban
megéri-e mint a „Welcome Pack”.
Ami beszédes az az,
hogy rögtön azt ígéri a játék nekünk, ha megvesszük a
BomberPass-t, akkor 13x értékesebb nyeremények ütik a markunkat.
De ezt rögtön szét is rombolom, mert ugyan ez szép és jó, de az
új ládanyitási mechanizmussal csökkentették az esélyét annak,
hogy bármiféle hasznosat nyithatunk, de azért még mindig jobban
megéri ezt megvenni, mint az előbb említett „Welcome Pack”-ot.
Ha már másért nem, azért a csomó ládáért amit közben kapunk.
Arról nem is beszélve, hogy Én rögtön 2 új állatkával
gazdagodtam, amely mindkettő Legendary ráadásul, szóval joggal
mondható lehet, hogy most elfogultan állítom, hogy ezt jobban
megéri megvenni, de azért ezt is vizsgáljuk meg a számok
segítségével!
A Bomber Pass megvásárlásának költsége
139 gyémánt volt, amely pénzben kifejezve körül-belül ennyi: 10
euróért vásárolhatunk 159 gyémántot, amelyből már meg is
vehetjük az egész Bomber Pass-t - Ez magyar forintban ennyi: 3700
Ft. - Tehát jól látszik, hogy féláron megapható minden, és
tényleg jóval-jóval gazdagabb a Pass, mint akármi más. Szóval
elmdondható azért, hogy a Bomber Pass-ra jóval hasznosabb költeni,
ha szeretnétek igazi pénzt, mint bármi másra ebben a játékban.
Mire figyelj, amikor megvásárolod a Bomber
Pass-t:
Igazából arra, hogy akkor vásárold meg, a
teljes Pass-t, amikor a Trophy Road-on minden szintet teljesítettél,
mert akkor megkapod az összes jutalmat, ami az aktuális szezonban
jár, viszont ha nem várunk, akkor csak addig kapjuk meg a jutalmat,
ahol éppen tartunk, semmivel sem többet.
Ebben a
videómban meg is nézhetitek, hogy mit sikerült nyitnom:
Mi
befolyásolhatja még a vásárlást?
Alapvetően
egyik játékban sem köteleznek minket, hogy bármit is pénzért
vegyünk, itt sem. Ha valaki nem teheti meg anyagilag, akkor
semmiképpen ne költsön rá egy fillért sem. Ebből a
mondanivalómból már rá is lehetett jönni annak aki figyelt, hogy
az első dolog az az anyagi helyzet, amely országonként, eltérő
lehet! Erre mindig figyeljetek oda, hogy az árak a keresethez
vannak belőve, és mivel amerikai cég fejleszti játékot, az
ottani árak lesznek itt is a mérvadóak, nem a miénk!
A
cikkem végére pedig arra gondoltam, hogy összegezzünk egy kicsit:
1.
Alapvetően ha pénzt költötök a játékra akkor azért
vásároljatok gyémántot, hogy a Bomber Pass-t megtudjátok venni.
2. Nem kötelező valódi pénzt költeni a játékra, mert nem
pénz-orientált, de ha mégis úgy döntötök, hogy vásároltok,
akkor vegyétek figyelembe az országotok bérezését, mert
alapvetően amerikai bérekhez van belőve a játék, nem
Magyarországhoz.
3. A „Welcome Pack”-ot nem éri
megvenni.
4. A Bomber Pass viszont igen, mivel sok előnnyel jár.
Ezzel a végére is értünk a mai témánknak, köszönöm a
figyelmet!
Ha nem szeretnétek lemaradni a tőlem érkező
friss tartalmakról, akkor mindenképpen kövessetek be az alábbi
helyeken is:
YOUTUBECSATORNÁMRA ITT IRATKOZHATSZ FEL,
DISCORDSZERVEREMHEZ ITT CSATLAKOZHATSZ,
A
TWITTEREMET ITT KÖVETHETED,
AZINSTAGRAMON ITT, MEWE-NIS OTT VAGYOK, APINTERESTEN IS,
TIK-TOK-RAIS OSZTOK MEG OKTATÓJELLEGŰ TARTALMAT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése