Sziasztok!
A mai bejegyzésben egy technikát szeretnék Nektek megtanítani, illetve elmagyarázni.
https://gamewithme.blog.hu/2023/03/01/bombergrounds_reborn_beach_field_palyaelemzes
Gyorsan meg is jegyzem, hogy nem ez lesz az egyetlen pályaelemzéssel foglalkozó cikkem, mert a játékban található összes pályáról elkészítem majd Nektek az elemzést.
Most pedig vegyünk egy éles fordulatot, és nézzük a bejegyzés témáját , a blokkot:
Előre megállapítható, hogy a blokkolás nem éppen a könnyű dolgok közé tartozik ebben a játékban, mert nagyon sok minden befolyásolja a sikerességét, de mégis ez az első olyan technika, amit jó ha tudunk, mert megtudjuk magunkat védeni ezáltal. Ha már említettem a körülményeit, akkor menjünk bele mélyebben is!
A blokkolás körülményei, azaz mi az ami segít minket a végrehajtásakor, és mi az amire figyelni, sőt egyenesen kerülni kell:
- Nem mindegy az, hogy milyen alakzatban rakja az ellenfél a bombáit. Figyeljünk arra, hogy akkor próbáljunk meg blokkolni, ha csak 1 db bombát rak le és üti el, mert a 2db bombát ami egymás mellé van lerakva szemből nem lehet blokkolni, mert az egyik megtámasztja a másikat. Persze ezeket a bombákat is „meglehet bontani”, de erről majd egy külön bejegyzésben lesz szó, hogy hogyan is érdemes helyezkedni.
- Fontos az időzítés. Bizony, ez talán a legfontosabb momentuma a blokkolásunk sikerességének, hiszen arra kell figyelnünk, hogy amit magunk elé rakunk bombát idejében el tudjuk ütni, mielőtt felrobbanna, mivel útközben is fel tud, ezért nagyon nehéz olykor.
- Olyan bombát, nem ajánlatos megpróbálni leblokkolni, amit bokrokba raknak, mert nem látjuk őket, csak akkor amikor elhagyják a bokrot, és ilyenkor nem marad elég idő arra, hogy „le mozogjuk” az elütéséről nem is beszélve.
- Nem mindegy, hogy milyen állattal szembe akarjuk alkalmazni a blokkot, mert van aki a képességével simán üt akkorát a bombán, hogy az mögénk tud kerülni, mielőtt a saját bombánkat elé tudnánk juttatni, és ezáltal már 2 db bombával kell megküzdenünk, a sajátunkkal, és amit „ajándékba” kaptunk.
- Ne blokkoljunk akkor, ha több ellenféllel kell harcolnunk, csak menjünk el onnan.
Ezeket a körülményeket ismerve, most nézzük, hogy hogyan kell csinálni a blokkolást:
1. Lépés: Állj meg az ellenfeleddel szemben.
2. Lépés: Üsd a bombádat az Ő bombájának útjába.
3. Lépés: Ha mindent jól csináltál nem tudja feléd elütni a bombát, ott marad.
A videómat megnézve meg is láthatod, hogy hogyan is kell kinéznie egy jól sikerült blokkolásnak:
Ezúttal is véget ért a bejegyzés! Jó gyakorlást kívánok mindenkinek!
Ha nem szeretnétek lemaradni a tőlem érkező friss tartalmakról, akkor IRATKOZZATOK FEL A YOUTUBE CSATORNÁMRA, CSATLAKOZZATOK A DISCORD SZERVEREMHEZ, KÖVESSETEK INSTAGRAMON, A TWITTEREN, VAGY A MEWEN!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése